A Formula–1 előtt:
Räikkönen kilencévesen kezdett el gokartozni. 1997-ben megnyerte a finn gokart bajnokság A osztályát és negyedik helyet ért el az északi gokart bajnokság A osztályában.
A Formula–1-ben:
A Formula 1-es Sauber-Petronas csapat vezetője, Peter Sauber felfigyelt a fiatal finn eredményeire és 200 szeptemberében meghívta egy tesztelésre, majd később még továbbiakra. Saubernek tetszett, amit látott és leszerződtette Räikkönent a 2001-es szezonra csapatához Nick Heidfeld csapattársának. Sokan kritizálták ezt a lépést (beleértve a FIA elnökét, Max Mosoley-t is), mivel Räikkönen mindössze 23 versenyt futott együléses versenyautóval, mielőtt Formula–1-es szerződést kapott. Mosley – és mások is – úgy vélték, hogy nagy kockázatot jelent egy ilyen tapasztalatlan versenyzőt Formula–1-es autóba ültetni.Räikkönen azonban a teszteken megfutotta a szuperlincenhez szükséges kilométereket, így ideiglenes engedélyt kapott a versenyzésre az FIA-tól az első három futamra azzal, hogy a versenyzési engedélyét akkor véglegesítik, ha nem okoz balesetet vagy követ el komoly szabályszegést.Räikkönen nem okozott csalódást, sőt, első versenyén rögtön pontot szerzett egy hatodik hellyel, miután Frentzent kizárták előle. Később a szezon során még nyolc pontot gyűjtött és ezzel a világbajnokság tizedik helyén végzett. Csapattársa, Heidfeld 12 pontot ért el és hetedik lett. A két versenyző összesen 21 pontot gyűjtött és ezzel a Sauber a konstruktőr-világbajnokság negyedik helyét biztosította be, ami a csapat történetének legjobb eredménye.
A 2001-es szezon során a média gyakran összefüggésbe hozta Räikkönen nevét a Ferrarival, ám végül mégsem a maranellói csapathoz szerződött, hanem annak riválisához, a McLaren-Mercedeshez, amelyiktől a 2001-es szezon végén éppen visszavonult Räikkonen honfitársa, a kétszeres világbajnok Mika Häikkinen. Räikkönen csapattársa a tapasztalt David Coulthard lett.A McLaren számos műszaki problémával küzdött a szezon során, Räikkönen végül összesen 24 pontot szerzett és a világbajnokság hatodik helyén végzett, egy hellyel Coulthard mögött, akinek 51 pontja volt.2003-ban a McLaren az előző évi autó módosított változatát, az MP4-17D-t használta. Az autó stabilan jó teljesítményt és megbízhatóságot mutatott a szezon során – Räikkönen úgyszintén. Végül azonban a Ferrari versenyzője,Michael Scumacher diadalmaskodott. Räikkönen 91 pontjával mindössze két ponttal maradt el a világbajnoktól. 2004-ben a McLaren ismét visszaesett – különösen a megbízhatóság terén.Raikkönent számos műszaki hiba sújtotta, így az első hét futamból mindössze kettőt fejezett be.A világbajnoki pontversenyben a hetedik helyen végzett 45 ponttal. Csapattársa, Coulthard tizedik lett 24 ponttal.2005-ben újabb jelentős szabályváltozásokat hoztak a Formula1-ben. A legfontosabb az a szabály volt, aminek értelmében a versenyzőknek egy garnitúra gumival kellett végigfutniuk az időmérő edzéseket és a teljes versenytávot, valamint a motorszabály, amely szerint egy hajtóműnek két versenyhétvégét kellett kibírnia.A világbajnoki pontversenyben a finn összesen 112 pontot gyűjtött és a második helyen végzett a 133 pontos Alonso mögött.2006-ban újabb technikai változtatások történtek: a V10-es motorokról áttértek a V8-asokra. Ez az év újabb csalódás lehetett a versenyző számára: a McLaren teljesítménye elmaradt a fő rivális Ferraritól és Renault-tól .A törökországi kiesése után legjobb 2006-os eredménye következett: második lett Monzában, ahol a pole pozícióból indulhatott, 64 ezredmásodpercel előzve meg Michael Scumachert. Egy kiesés után két ötödik hellyel búcsúzott a McLarentől.Az évad közben rengeteg pletyka röppent fel, hogy a 2006-ban lejáró szerződése után hova igazol, esetleg marad-e a McLarennél. Végül kiderült, a Ferrari őt választotta, három évre szerződött a csapathoz.
2007-ben Räikkönen a Ferrariho szerződött. Első futamán, Ausztráliában, rögtön sikerült megszereznie az első rajtkockát, majd a versenyen megfutotta a leggyorsabb kört, és végül a dobogó legfelső fokára is ő állhatott fel, megelőzve a McLaren két versenyzőjét. Nigel Mansell 1989-es ferraris debütálása óta Räikkönennek sikerült először, hogy győzelemmel mutatkozzon be a Scuderiánál. Silverstoneban, bár a hazai közönség előtt versenyző Hamiltoné lett a pole, Räikkönen nyerte a futamot. Ezzel világbajnoki esélyesként emlegették. Räikkönen 110 ponttal, vetélytársait 1 ponttal megelőzve megnyerte a 2007. évi Formula-1-es világbajnokságot. Hamilton és Alonso 109-109 ponttal mögötte végeztek: Hamilton jobb helyezései miatt második, Alonso harmadik lett.A 2008-as idényre rányomta bélyegét, hogy Räikkönen számára nem kedvezett a 2008-as technikai szabály, mely szerint a versenyzők nem használhattak kipörgésgátlót. Az évad során folyamatos problémákkal küzdött, mivel nem tudta a gumijait üzemi hőmérsékletre melegíteni rövid távon ezért az időmérőkön rosszul szerepelt. Bár a szezon során a leggyorsabb versenykörök szinte kivétel nélkül az ő nevéhez fűződtek, ez kevés volt a jó eredményekhez.a 2008-as évet a 3. helyen zárta, azonos pontszámmal, de több győzelemmel, mint Robert Kubica.
|